Már hetek óta gyakorolgattuk, próbálgattuk az előadásunkat az osztállyal tegnap estére azaz, az iskola Almamaterére.:)
Aki nem tudná mi az almamater , hát igazából valami olyasmi, hogy az iskolánkba járó tanulók, vagy akik már végeztek, egy- egy előadást tartanak.
Rengetegen léptek fel idén, összeszámolva 180an, ahhoz képest hamar lezavartuk, 2 és fél óra alatt fellépett mindenki.
Az évfolyamtársainkkal voltunk egy öltözőbe, rengeteget hülyültünk.:DD
Amíg nem mi következtünk, ott próbáltunk, beszélgettünk, nasiztunk, és jól éreztük magunkat.: )
Aztán amikor végre mi kerültünk sorra, levonultunk, előadtuk a táncot, a görög szirtakit.:))
Nem volt hiába a rengeteg gyakorlás, elég nagy sikert arattunk.:D
Utána gyorsan átöltöztünk, és lementünk megnézni az utolsó fellépőt, vagyis Czabán Gábort, aki az iskolánk gimnáziumában végzett 2004-ben. Remek előadást tartott, mert aki tudja, hogy ki ő, egy nagyon jó szájdobos, és tartott egyéni előadást, majd bevonta a közönséget is egy kis 'játékra' . :))
Egyszóval valami CSODÁLATOS volt a tegnapi nap..:))
Jaj, egy lényeget majdnem kihagytam, suli után egyből barátnőmhöz mentem, ahol sütöttünk csokis- meggyes muffint.:)) Irtófinomlett.:DD
Képekkel még nem szolgálhatok, úgyhogy helyette Czabán Gábor egy régebbi fellépésének felvételét belinkelem.:)
Itt van Gábor videója.:))
Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikerült, de ennyi legalább kellett, hogy mindent elmondjak.:$$
Remélem tetszett.
puszpusz: Adrus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése